Szabadi Andrásné

Óvodai élményeim

1974-ben, egy nyári napon, átjött értem Mezőfalvára az akkori tanácselnök, és kikért az óvodából. Azt mondta: „eljöttem érted, hazaviszlek, mert szükség van rád a venyimi óvodában.” Másnap már itt kezdtem a munkát nagyon boldogan, hiszen én mindig is ide vágyakoztam, erről álmodoztam…
Akkor még 2 csoport (egy nagy és egy kis-középső) működött, 3 óvónővel, 2 dadussal,2 konyhással, egy élelmezésvezetővel. Később lett egy udvarosunk is.
Elmondhatom, hogy dolgozhattam a legendás Manhalter Magdolnával (Magdi vezető óvó nénivel) és Antoni Jánosnéval (Erzsike óvó nénivel). A daduskám Bata Ferencné, Pannika volt. A gyerekek felvételénél mindhárman részt vettünk a község és a munkahelyek vezetőivel együtt, és bizony nagyon komoly elbírálás alapján (a szülők dolgoznak, nincs nagyszülő) kerültek az óvodába a kicsinyek.
Az óvoda önellátó volt: itt vágták le a csirkéket, mi termeltük a borsót, babot, répát, s ha az elfogyott, akkor a falu lakosaitól vásároltunk. A gyerekekkel együtt fejtettük a borsót, a veteményes kertben együtt tevékenykedtünk a dadus nénikkel. Nagyon együttműködő volt a közösség, és így a gyerekek is jó hangulatban, nyugalomban cseperedtek. A gyermekeink közelebb voltak a természethez, a növény-és állatgondozáshoz, hiszen minden háznál volt veteményes és háziállat. A faluban még kijártak a tehenek, disznók a legelőre, a „Laposon” volt a gémeskút, ahová délidőben a teheneket hajtották itatni. Ezt az óvoda udvaráról láttuk és csodáltuk.
Az óvoda udvara két részre volt osztva, de átjárható volt a gyerekek számára, játékaink közé tartozott 2 homokozó és néhány szerény udvari játék.
Szerettünk labda-, fogó-kötéljátékokat játszani. A fiúk fociztak, csodaszép várakat építettek, a lányok babáztak, működött a kinti babaszoba,ahol nagyon tudtak játszani! Minden hétfőn filmvetítés volt, jött a „mozis bácsi”, és az óvoda egyik csoportjában néztük a legjobb mesefilmeket, a zenére pedig együtt tapsolt gyerek és felnőtt. A foglalkozások kötelezőek voltak, ám nem megterhelőek, mivel játékosan zajlottak. Nyílt napokon a szülők mellett az összes alsós tanító néni eljött, hogy megnézze, milyen ügyes iskolába menő gyerekeik lesznek. Kedves emlék számomra egy őszi gyümölcsökről szóló bemutatóm, ahol a következő történt: A birsalmát szerettem volna, mint ritkán megnevezett őszi gyümölcsöt megemlíteni. A gyerekek az előző foglalkozásokon megismerték, megkóstolták a birsalmát, de izgalmukban a felsorolásnál nem jutott eszükbe az elnevezése, mígnem az egyik gyermekem feltette a kezét és mondta, hogy: „A virsli!” A másik gyermek erre rákontrázott, hogy: „A hurka, meg a kolbász!” Mondanom sem kell, hogy jót derültünk együtt, de azért megdicsértem őket, hogy igazuk van, hangzásban a birs és a virsli tényleg hasonlít egymásra.
A daduskám- igaz akkor még nem volt képzésük-, de félig óvó néni volt. Tudott mesélni és elvarázsolta a gyerekeket vele. Keze munkája (hímzés, varrás) díszítette a csoportot. Számíthattunk egymásra az óvodai élet bármely szintjén. Kirándulni nem mentünk, mert a mi kis falunkban minden látványosság és az óvodások fejlődéséhez szükséges dolog megvolt. Az AFIT-hoz jártunk megnézni a felnőttek munkáját, viszont nőnapkor mi köszöntöttük a dolgozókat, cserében pedig apró ajándék várt a gyerekekre. A TSZ-ben állatokat, növényeket, aratást láttunk. Édesapám, aki kertész volt, felkészült a kertészei témából, és a gyerekeknek megmutatta a fóliás termesztést, aztán paradicsomot szedtünk, majd anyukám vendégül látta a dolgozókat.
Voltak gyűjtögetős napjaink, mikor az évszakoknak megfelelő termésekből gyűjtöttünk, hogy belőlük díszeket, játékokat alkothassunk.
A falu lakói tudták, mikor indultunk sétálni, mert nótáinktól zengett az utca. Ilyenkor kijöttek a ház elé és valami aprósággal, gyümölccsel kedveskedtek a csemetéknek. Büszkék voltunk, és ők is ránk, mert az ő gyerekeik voltunk!
Egy házat végigkövettünk az építkezésben az alapjától, és mikor feltűzték az elkészült ház tetejére a kis faágat, együtt örültünk a lakókkal. Mennyi fejlődési, megfigyelési lehetőség!
Nyitott volt a Télapóvárás, a karácsonyt pedig igazi fenyőfával, családiasan ünnepeltük. A farsang várva várt faluünnep volt élő zenével (Balogh Andris, Horváth Józsi szolgáltatták a muzsikát). Szülők és óvónők együtt kirándultak, amikor szebb lett az idő, s ez nagyon hasznos volt azért is, mert a szülők között barátságok szövődtek. Az Anyák napját az évzáróval, búcsúzással kötöttük össze, melyre szintén hivatalos volt az egész falu. Az udvaron tartottuk és felváltva szerepeltek a csoportok, majd a búcsúzók együtt búcsúztak az óvodától, a rokonok pedig ajándékokkal lepték meg őket. Rengeteg fotó készült ekkor, hiszen még nem volt videó.
1977-ben megszületett a kislányom, és mire 2,5 év múlva visszamentem dolgozni, óriási változások történtek. 4 csoportossá bővült az óvoda, új vezető lett és minden csoportban 2 óvó néni dolgozott. Végül is a régi dolgozóból én lettem az „új”, akinek ismét be kellett szokni, a gyermekével együtt. Remek szülők, jól nevelt gyerekek, tisztelet és együttműködés jellemezte ezt az időszakot is.
Nagyon szép emlékem, mikor az óvodába nem járó, iskoláskorú gyermekeket Palágyi tanító nénivel, Sárikával mértük fel Mélykút pusztán. Az ottani iskolát szintén családiassá tevő Móder Tanár úr fogadott bennünket, és a számunkra ismeretlen gyerekek nyíltak meg a feladatok, beszélgetések közben ez örök élmény marad számomra.
1992-től 2009-ig (nyugdíjazásomig) ingyenesen német nyelvet tanítottam az érdeklődő óvodásoknak. A gyerekek elbűvölve fogadták az ismeretlen nyelvet, érdem volt „németesnek” lenni, ráadásul hasznos alapot adott az iskolai németoktatáshoz. Mondókákkal, tánccal, verssel fogadtuk a testvérfalu, Altomünster képviselőit, akik meglepődtek, hogy az óvodások milyen szép műsorral kedveskednek nekik.
1970-től 2009-ig megvalósíthattam az álmomat: óvó néni lehettem. S ez az egyik legszebb dolog, amit adhat az élet…

Szabadi Andrásné, Iluska Óvó néni