Sótiné Terike

Sótiné Terike így emlékszik vissza ezekre az évekre

Három gyermekem járt a nagyvenyimi óvodába. Mindannyian szerettek ide járni, jó kapcsolatunk volt az óvó nénikkel, dajka nénivel. Soha nem sírtak, hogy nem akarnak oviba menni. Abban az időben még létezett a kommunista szombat és a szülők gyakran jártak az óvodába kerítést, mászókát festeni. Az én férjem is a nagyfiam első óvodás napján bokrokat, fákat segített nyesegetni az udvaron. Amikor haza akartam vinni a gyereket, nem akart velem jönni, mert az apukája még ott dolgozott.
Emlékszem arra, mikor az óvó néniknek továbbképzésük volt és jöttek a szomszédos falvakból is, mentem a konyhára csirkét pucolni, hogy elkészüljön a rántott csirke ebédre.
30 évvel ezelőtt vettük az első autónkat. Nagy dolog volt ez nekünk is, a gyerekeknek is. Abban az időben nem volt ennyi autó, kisebb volt a forgalom. Aznap autóval vittük a gyerekeket óvodába. Délután azt mondja nekem a Juci néni.:- Te Teri’ ezek a gyerekek teljesen el vannak keseredve. Ezek azt hiszik, hogy ti egész nap csak furikáztok, ők meg itt vannak az óvodában. Fogd őket otthon két napra, hogy megnyugodjanak, lássák, hogy otthon vagytok. Hát így is volt és valóban igaza lett a Jucinak. A gyerekek látták, hogy az autó ott áll az udvarban és megnyugodtak.