HIRDETMÉNY
A 2021/2022. NEVELÉSI ÉVRE AZ ÓVODAI BEIRATÁSRÓL

Nagyvenyim Nagyközség Önkormányzata értesíti azokat a szülőket, akiknek gyermeke a harmadik életévét 2021. augusztus 31-ig betölti, hogy a fenntartásában működő óvodában az óvodai beiratkozás az alábbiak szerint történik.

1. Az óvodai beiratkozás időpontja és helye:
2021. május 3-án és május 4-én 8.00 és 17.00 óra között a Nagyvenyimi Nefelejcs Óvodában /Nagyvenyim, Ady E. u. 2./

A beiratkozáshoz szükséges nyomtatvány elérhető a http://nefelejcs.nagyvenyim.hu/ oldalon vagy személyesen átvehető az óvodában.

Az emberi erőforrások miniszterének 19/2021 (III.10.) EMMI határozata értelmében a veszélyhelyzetre tekintettel a 2021/2021. nevelési évre az óvodába elektronikusan is be lehet iratkozni. Elektronikus beiratkozás esetében a kitöltött nyomtatványt legkésőbb 2021. május 4-én 17.00 óráig szükséges visszaküldeni a nefelejcsovoda@nagyvenyim.hu e-mail címre. Elektronikus beiratkozás esetében a beiratkozáshoz szükséges iratok bemutatására az első óvodai nevelési napon kerül sor.

2. Óvodakötelezettség:
A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény rendelkezése szerint – a bölcsődei ellátásban részesülő gyermek kivételével – a gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson részt kell vennie.

A szülő – tárgyév május 25. napjáig benyújtott – kérelme alapján a gyermek jogos érdekét szem előtt tartva, annak az évnek az augusztus 31. napjáig, amelyben a gyermek a negyedik életévét betölti, a Dunaújvárosi Járási Hivatal felmentheti az óvodai foglalkozáson való részvétel alól, ha a gyermek családi körülményei, sajátos helyzete indokolja.

Amennyiben a napi négy órában óvodai nevelésre kötelezett gyermek az óvodakötelezettségét külföldön teljesíti, a szülő köteles arról a beiratkozás idejének jogszabályban előírt utolsó határnapját (május 20.) követő tizenöt napon belül, azaz 2021. június 4-ig írásban értesíteni az Oktatási Hivatalt. Az Oktatási Hivatal erre vonatkozó tájékoztatója itt érhető el: https://www.oktatas.hu/kozneveles/kozerdekuadatok/!Kozerdeku_adatok/oh.php?id=kulfoldi_bejelentes

3. Az óvoda felvételi körzete:
Nagyvenyim nagyközség közigazgatási területe.

4. Felvehető gyermekek:
Az óvoda köteles felvenni, átvenni azt a gyermeket, aki életvitelszerűen az óvoda körzetében lakik. Életvitelszerű ott lakásnak minősül, ha a gyermek a kötelező felvételt biztosító óvoda körzetében található ingatlant otthonául használja és az ilyen ingatlan a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásában a gyermek lakóhelyeként vagy tartózkodási helyeként az óvodai beiratkozás első határnapját megelőző három hónapnál régebb óta szerepel. Ha ez nem teljesül, vagy ha bármely körülmény alapján arra lehet következtetni, hogy a gyermek a nyilvántartásban szereplő lakhelyén vagy tartózkodási helyén nem életvitelszerűen lakik, úgy az óvodavezető jogosult felszólítani az óvodába jelentkező gyermek szülőjét, hogy az életvitelszerű körzetben lakás tényét akként igazolja, hogy a felszólítás kézhez vételétől számított 15 napon belül bemutatja a területileg illetékes védőnőtől származó, a védőnői ellátás igénybevételét igazoló nyilatkozatot. A gyermeket elsősorban abba az óvodába kell felvenni, átvenni, amelynek körzetében lakik vagy ahol szülője dolgozik. A felvételről, átvételről az óvoda vezetője dönt. Ha a jelentkezők száma meghaladja a felvehető gyermekek számát, az óvodavezető bizottságot szervez, amely javaslatot tesz a felvételre.

Az óvodába felvett gyermekek csoportba való beosztásáról a szülők és az óvodapedagógusok véleményének kikérése mellett – az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény 28. §-ában meghatározott feltételekkel összhangban – az óvodavezető dönt.

5. A beíratáshoz szükséges dokumentumok:
Az óvodai beiratkozáskor be kell mutatni a gyermek nevére kiállított személyazonosságot igazoló hatósági igazolványokat, továbbá a szülő személyazonosságát igazoló hatósági igazolványokat és lakcímet igazoló hatósági igazolványát. Elektronikus beiratkozás esetében a beiratkozáshoz szükséges iratok bemutatására az első óvodai nevelési napon kerül sor.

6. Az óvoda az integráltan nevelhető sajátos nevelési igényű gyermekek ellátását biztosítja.

7. Az értesítést a felvételi eljárás eredményéről:
Az óvodavezető 2021. június 3-ig írásban megküldi a szülőnek, illetve a törvényes képviselőnek a felvétel tárgyában meghozott döntését. A szülő, ha azt az óvodai beiratkozás napján – az elektronikus elérhetőségének megadásával – kérte, elektronikus úton kap értesítést arról, hogy a gyermeke óvodai felvételt nyert vagy felvétele elutasításra került.

8. A jogorvoslati eljárás szabályai:
A szülő a döntés kézhezvételtől számított tizenöt napon belül jogorvoslati kérelemmel fordulhat Nagyvenyim Nagyközség Jegyzőjéhez. A kérelmet írásban, az óvoda vezetőjénél kell benyújtani. A jegyző a másodfokú eljárás során a kérelmet elutasíthatja, a döntést megváltoztathatja, vagy megsemmisítheti, és a nevelési intézményt új döntés meghozatalára utasíthatja.

9. Az óvodáztatási kötelezettség nem teljesítése esetén alkalmazható jogkövetkezmények:
Tájékoztatjuk a szülőket, hogy a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 247. § (1) bekezdés a) pontja alapján az a szülő vagy törvényes képviselő, aki a szülői felügyelete vagy gyámsága alatt álló gyermeket kellő időben az óvodába nem íratja be, szabálysértést követ el.

LETÖLTHETŐ JELENTKEZÉSI LAP

jelentkezesilap2021.docx

jelentkezesilap2021.pdf

 

Az oldal HTTP-sütiket használ a jobb működésért.
Cookies settings
Rendben
Privacy & Cookie policy
Privacy & Cookies policy
Cookie name Active

Melyek azok a személyes adatok, amiket gyűjtünk és milyen céllal gyűjtjük ezeket

Hozzászólások

Az oldalon a hozzászólások ki vannak kapcsolva.

Más honlapokról származó beágyazott tartalmak

A honlapon elérhető bejegyzések külső forrásból származó beágyazott tartalmakat (pl. videók, képek, cikkek stb.) használhatnak. A külső forrásból származó beágyazott tartalmak pontosan úgy viselkednek, mintha meglátogattunk volna egy másik honlapot. Ezek a webhelyek lehetséges, hogy adatot gyűjtenek a látogatókról, sütiket vagy harmadik féltől származó követőkódot használnak, figyelik a beágyazott tartalommal kapcsolatos felhasználói viselkedést, ha rendelkezünk felhasználói fiókkal és be vagyunk jelentkezve az oldalra.

Felhasználói adatok

Felhasználói személyes adatokat az oldal nem gyűjt, az oldal látogatásáról csak statisztikai adatokat tárol a rendszer.

Kapcsolati adatok

Az oldallal kapcsolatosan az Impresszum oldalon megadott elérhetőségeken tehetnek fel kérdéseket.

Save settings
Cookies settings